Minden évben szeptemberben rendezik meg Londonban a Nailympics nevű versenyt ahol több száz versenyző méri össze a tudását.
Idén a régebbi versenyszámok mellé (épített porcelán, tipes porcelán, zselé, díszítés, tip box, 3D fantasy) két új kategória is szerepelt: stiletto, ahol díszített köröm elkészítése volt a feladat és leoldható zselével készített manikűr, ahol fehér francia és egyszínű piros zselét kellett a körmökre felvinni.
Mindegyik versenyszámot három divízióban rendezték meg:
1 – azoknak a kezdő körmösöknek szánták, akik még soha, semmilyen versenyen nem vettek részt
2 – azoknak, akik már versenyeztek, de rangos versenyen még nem értek el első helyezést
3 – azoknak, akik nyertek már valamilyen rangos versenyen
Londonba már régóta szerettem volna kimenni, de az előző években a müncheni Európa Bajnokságokra készültem, ami októberben volt, így a londoni versenyt mindig a következő évre toltam és idén jött el az ideje, hogy végre ott lehettem. A felkészülést jóval a verseny előtt el kellett kezdenem, hiszen három versenyszámban is indultam, ráadásul azt is el kellett döntenem, hogy ki legyen az a két modell, akivel indulni fogok. A szállásfoglalást egy kicsit későn kezdtük el intézni, a londoni zavargások ellenére szinte minden szálloda a versenyhelyszín közelében telt házas volt, így egy külvárosi részen található hotelben kaptunk helyet.
A Perfect Nails csapatát Kolet Her Erikával együtt ketten képviseltük. Erika gondolt egy merészet és az ismerős pályának tűnő díszítő kategóriák helyett építő versenyszámokban indult.
Mivel több verseny is volt egy nap és a nekem érdekesnek tűnő stiletto pont a tip porcelán verseny előtt volt, ezért úgy döntöttem, hogy nem vállalmom túl magam, maradok a három építő versenynél: tip porcelán, épített porcelán, zselé.
Az utazás csütörtökön izgalmasan kezdődött, mert az egyik modellem, Irénke, Marosvásárhelyről jött és a gépe két órával a londoni gép indulása előtt szállt le, így egy kicsi aggódtam, nehogy késése legyen. Megkönnyebbültem, amikor csörgött a telefonom, hogy rendben és időben megérkezett a reptérre.
Innen együtt mentünk át a londoni géphez, ahol találkoztunk Laurával, a másik modellemmel és Erikáékkal.
Bár otthon alaposan becsomagoltam az eszközeimet, azért kissé féltem, hogy mi lesz belőlük, mire Londonba érnek.
Az idő szép volt, mégis késve indult a gépünk, mert néhány átszálló utat meg kellett várnunk, végül körülbelül félórás késéssel elindultunk a kifutópálya felé.
Irénke aznap repült először, a marosvásárhelyi repülőutat azonban nagyon élvezte és örömmel mesélte Laurának, hogy milyen jó is, amikor felszáll a gép, ő azonban első repülésére készülődve nem volt ennyire lelkes. A több mint két órás út alatt kis csapatunk a sztorizgatás közben összemelegedett és jókedvűen kémleltük Anglia partjait.
Már besötétedett, amikor leszálltunk a Gatwick-i reptéren, ahonnan még egy órás vonat és taxiút várt ránk.
London már első látásra tetszett nekünk, főleg, amikor megláttuk a sorokban álló, jellegzetes londoni taxikat.
Kissé elbizonytalanodtunk, amikor a taxis kétszer is megkérdezte, hogy biztosan abba a hotelbe szeretnénk-e menni, de bíztunk benne, hogy nem London legrosszabb negyedét sikerült kifognunk.
Mivel még egyikünk sem volt Londonban, mosolyogva csodáltuk a tipikus angol házakat, az emeletes buszokat, a palotát és a Hyde parkot.
A környék valóban nem a legjobb volt, mégis mivel késő volt mi pedig nagyon megéheztünk, lemerészkedtünk a hotellel szemben lévő Mc Donald’s-ba.
A fárasztó nap után tele pocakkal gyorsan elnyomott mindenkit az álom, hiszen tudtuk, hogy másnap nem lesz túl sok időnk várost nézni, ezért szeretünk volna korán kelni.
A környék ellenére a hotel nagyon jó választás volt, mert nem csak a szobák voltak szépek és az ágyak nagyon kényelmesek (többen komolyan elgondolkoztunk, hogy ha az ágyat nem is, de a párnát hogyan tudnánk belegyömöszölni a kofferünkbe), de a reggeli is nagyon bőséges és finom volt.
Egy kis turista térképet magunkhoz véve bementünk a városközpontba és gyalogszerrel indultunk tovább, hogy felfedezzük London főbb nevezetességeit.
Megnéztük a Towert, sétáltunk a Trafalgar téren, bepillantottunk a Downing streetre, megnéztük hány órát mutat a Big Ben és megcsodáltuk Wilmos herseg esküvői helyszínét, a Westminster apátságot és katedrálist.
Utaztunk egy emeletes busz felső szintjén és vásároltunk néhány apró szuvenírt magunknak és az otthoniaknak is.
Utunkat a királyi család palotájánál fejeztük be.
A rövid idő ellenére sok szépet láttunk, de sajnos a másnapi verseny miatt hazafelé kellett vennünk az irányt.
A hotelben leszedtem a másnapi modellem körmét, összepakoltam a versenyhez való anyagokat és eszközöket és próbáltunk korán lefeküdni.
Szombaton a verseny első napján volt a tip porcelán versenyszám, ami délután kezdődött, de kíváncsi voltam az előtte lévő stiletto versenyre is ezért már reggel kimentünk a csarnokba és bár sok szép munkát láttunk, már itt kijött a londoni verseny szerintem egyik legnagyobb hibája, hogy az eredményeket csak hétfőn este tudtuk meg, így fogalmunk sem volt, hogy melyik munka milyen eredményt érhetett el.
A csarnokban kiállítás is volt, de az csak vasárnap nyitotta meg a kapuit, így szombaton amíg mi készítettük a körmöket, a kiállítók lázasan dolgoztak a standok felállításán és a termékek elrendezésén.
Évek óta, amióta csak a londoni versenyről hallottam, mindig híres volt arról, hogy nagyon hideg volt és a fotókon is látszott, hogy a modellek nagykabátban, sapkában ültek. Ehhez képest nagyon meglepődtem, amikor már reggel verőfényes napsütés volt, délutánra pedig a versenycsarnokban 24 fokot mutatott a hőmérő.
A stiletto verseny befejezése után bőven volt időnk kipakolni, mert sajnos a szervezést idén nem tudták túl jól megoldani, amíg az előző versenymunkákat zsűrizték, addig a következő versenyt nem indították el. Bő félórás csúszással végre elhangzott a mondat: „Competition starts now!”
Két óránk volt a két kéz elkészítésére, ami fél órával rövidebb az itthon megszokottnál, így tempósan kellett dolgoznom és csak akkor lélegeztem fel, amikor a lakkozást pontosan az időbeosztásomnak megfelelően tudtam elkezdeni.
A versenyidő leteltekor nagyon örültem, egyrészt mert belefértem az igencsak kevés időbe, másrészt azért, mert a gyakorlásaimhoz képest sokkal jobban sikerült a munkám.
Amíg a modelleket sorba állították és megkapták a sorszámaikat, mi gyorsan összepakoltuk a holmijainkat, mert el kellett hagynunk a versenyterületet.
Ezután mindenki próbálta felmérni a mezőnyt, de ez sajnos nem sikerült, mert kb. 100 versenyző volt, akikből csak a magyarokat és néhány külföldit ismertem és a számok alapján azt sem tudtuk, hogy ki melyik divízióban indult.
A zsűrizés viszonylag gyorsan zajlott és miután minden modell kezét megnézték indultunk is haza. Nagyon furcsa volt, hogy ahelyett, hogy felszabadultam volna, hiszen túl voltam a versenyen, össze kellett szednem a gondolataimat a másnapira és összepakolni az oda tartozó anyagokat, eszközöket.
Vasárnap kicsit korábban, 11-kor kezdődött az épített porcelán verseny, ahol még nagyobb volt a részvételi arány, mint előző nap, szemmel is látható volt, hogy ez a Nailympics legnépszerűbb versenyszáma.
Mivel ekkor már megnyitott a kiállítás is, rengetegen voltak a csarnokban, ami azonban jól el volt választva a versenyterülettől.
A versenyidő ebben a számban 2,5 óra volt, amibe kényelmesen bele is fértem a gyakorlások alkalmával, mégis igencsak meglepődtem, amikor a verseny kezdete előtt néhány perccel a versenykiírással ellentétben azt mondták, hogy mindkét kézre fehér véget kell készíteni. Mivel nem volt választás, gyorsan át kellett gondolnom, hogy hogyan tudom ezt ugyanannyi idő alatt megoldani és mire végére értem a gondolatomnak, már hallottam is a verseny indítását jelző mondatot.
Az eredeti beosztásomhoz képest csak néhány perc csúszást okozott a változtatás, aminek nagyon örültem és megnyugodtam, hogy bele fogok férni az időbe.
A verseny befejeztével olyan érzés fogott el, ami még soha, ránéztem a modellem kezére és azt mondtam, hogy ez gyönyörű lett.
A modellek felsorakozása után ismét mindenki szemlélte a versenytársakat és nagyon büszke voltam, hogy egy idő után szinte látványosság lett a modellemből, mindenki csak gratulált a jól sikerült munkához.
Bár még délután volt egy díszítő verseny, a végét sajnos nem tudtuk megvárni, hiszen készülni kellett az utolsó megmérettetésre.
Hétfőn a zselés versennyel kezdtünk így korán, már a csarnok kinyitása előtt kint voltunk és tömött sorokban vártuk, hogy a mogorva biztonsági őr végre kinyissa az ajtókat.
Miután bejutottunk, mindenki igyekezett jó helyet választani magának, hiszen a napfény semelyik zselének nem tesz jót, de végül mindenkinek jutott megfelelő hely.
Kicsit izgultam, hogy vajon aznap is kötelező lesz-e a két kézre fehér véget készíteni és fellélegeztem, amikor külön hangsúlyozták, hogy a zselés versenyben ez szabadon választható.
Mivel itt is csak 2 óránk volt, igazán megkönnyebbültem a hírtől.
A percek így is nagyon gyorsan teltek és hamar elérkeztünk az utolsó versenyem utolsó perceihez.
Amikor letelt a versenyidő és felálltam az asztaltól végre megjelent az ismerős érzés: én megtettem a dolgomat, a többi már nem rajtam múlik.
Amíg Laurát zsűrizték, szétnéztünk kicsit a kiállító standokon, találkoztunk néhány ismerős céggel, láttunk szép csilli-villi bőröndöket és volt egy pár furcsa stand is, mint például a cipőárus, pedikűröző halak vagy a ruhás stand, de a pálmát a kártyajós vitte.
Az eredményhirdetés előtti utolsó versenyszám a 3D Fantasy volt, ahol a versenyidő 1 óra, így itt arra van csak idő, hogy az előre elkészített 3 dimenziós díszítéseket felhelyezzék a modellek kezére, esetleg kicsit még kiegészítsék őket.
Mialatt vártunk, hogy teljen az idő és végre megtudjuk az eredményt, elfogott egy nagyon furcsa érzés, amit eddig még sosem tapasztaltam. Végiggondolva azokat a munkákat amiket láttam és alaposan átnézve a saját munkáimat, úgy éreztem, hogy az eddigi legszebb és legpontosabb munkákat adtam ki a kezemből és hogy a magyar versenyzők közül az én munkáim lettek a legjobbak és talán jó eséllyel indulok, hogy a legfényesebb érmek közül is elvihessek egyet.
Izgalommal és várakozással telve foglaltuk el a helyünket az eredményhirdetésnél, ahol a programban kiír időben a sok versenyzőn és modellen kívül senki más nem volt – a zsűrinek se híre, se hamva.
Lassan elkezdték behordani az érmeket és kupákat tartó asztalokat, majd fél óra csúszással, de végre megérkezett a zsűri is.
Az eredményhirdetésre az egyedülállóan körmökkel foglalkozó rádió, a NailTalk Radio két műsorvezetőjét kérték fel.
Mint ahogyan arra számítottunk is, a leoldható manikűrrel és a díszítő számokkal kezdődött a show, ahol mindhárom divízió első három helyezettjét jutalmazták bronz, ezüst és arany érmekkel.
Itt kissé meg is lepődtünk, egyrészt azon, hogy az okleveleken nem szerepelnek a versenyzők nevei, másrészt azon, hogy sajnos hiába fotózták le a szervezők az összes versenymunkát, a kivetítőn mégsem jelent meg legalább a három dobós munka, így fogalmunk sem volt, hogy ki milyen munkával érte el a helyezését.
Végre következtek az építő versenyszámok, ahol a tip porcelánnal kezdtünk.
Amikor második helyezettként kiszólítottak, nagyon örültem, hiszen úgy éreztem, hogy a három közül talán ez sikerült a legrosszabbul és még így is csupán 3 ponttal előzött meg a norvég versenyző, Linn-Himber Larsen.
A zselés verseny eredményei következtek, ahol az első meglepetés ért, ismét másodikként szólítottak, az első helyezett pedig egy magyar versenyző, Bán Niki lett. Ezen nagyon meglepődtem és ahogy néztem a többi versenyzőt, nem én voltam az egyetlen.
Ezek után kíváncsian vártuk az épített porcelán eredményét, ahol a legesélyesebbnek éreztem a munkámat. Szinte nem hittem a fülemnek, amikor harmadik helyezettként az én nevemet mondták, a körülöttem ülők, akik már alaposan szemügyre vették a modellem kezét, szinte felhördültek. Próbáltam a műsorvezető papírját lesni, hogy tényleg jó olvasott-e, közben jött a második sokk, amikor ismét egy magyar versenyzőt, Halász Virágot szólították ezüstérmesként. Itt már nem csak én, de ő maga is azt mondta, el sem hiszi, bár azt hiszem ezt a mondatot mindketten máshogy értelmezzük. Végül első helyre a koreai versenyző, Sea Sang Mi került.
Ezután kihirdették a legeredményesebb angol versenyzőket, a legtöbb pontot gyűjtött csapatokat végül a legtöbb pontot szerzett versenyzőket.
Azt hiszem soha ekkora csalódás még nem ért versenyen és nem azért, mert az adott helyezéseket értem el, hanem azért, mert az általam készített munkák valóban nagyon erősek voltak. Sosem becsülöm le az ellenfeleimet, de most olyan munkákat tettek be elém, amik nem méltóak a helyezésükhöz és őszintén sajnálom, hogy a helyezett munkákat nem mutatták be mindenki előtt a kivetítőn.
A Nailympics több hiányossága ellenére nagy pozitívum volt, hogy az eredményhirdetés után azonnal kézbe kaptuk a pontozólapokat, ahol minden versenyző minden szempontra kapott pontjait részletesen megnézhettük – erről minden magyar verseny példát vehetne.
Nagyon kíváncsian vettem kézbe a pontozólapokat és megdöbbentem, hogy bizonyos szempontokat nagyon szigorúan néztek, bizonyos szempontoknál pedig szinte alig vontak le pontokat, pedig lett volna mire.
Erika sajnos dobogós helyezést nem ért el, így a pontozólapokból tudtuk meg, hogy a 6. és 8. helyeken végzett, ami az első építő versenyén szép eredmény, ezúton is gratulálok hozzá!
Bár az eredmény miatt csalódott vagyok, annak nagyon örülök, hogy mindhárom kategóriában sikerült a dobogóra állnom és így a legerősebb divízió építő versenyszámaiban a legeredményesebb magyar versenyzőként térhettem haza.
A verseny utáni estén gyorsan összepakoltuk a bőröndöket, ami egy kis időt vett igénybe, mert a szobánk szörnyen nézett ki a halom anyagtól és eszköztől, amik a három napos verseny alatt összegyűltek. Végül mindent szépen elrendeztünk és hamar feküdtünk, hiszen a repülőnk 9-kor indult, így a sok utazással számolva fél 6-kor találkoztunk a többiekkel a hotel előterébe.
Útközben készítettünk még néhány fotót a városról majd elbúcsúztunk a palotától, a taxiktól és buszoktól.
Már akkor sejtettük, hogy nem fogunk időben felszállni, amikor a gép indulása előtt fél órával még nem volt kiírva, hogy melyik kapuhoz kell mennünk, amikor pedig végre megláttuk a számot, szinte előbb értünk oda, mint maga a repülő.
Bár nem siettünk, a beszállás után mégis bőven volt időnk ahhoz, hogy megfigyeljük a csomagok felrakásának technikáját: a könnyebb csomagokat szép finoman, a nehezebbeket bosszúból jó magasról a szalagra hajítva juttatták a gépbe és amikor ez történetesen az én bőröndömmel játszódott le, szinte láttam magam előtt a darabokra tört csiszológépemet. (utólag szerencsére kiderült, hogy előre látó módon a törölközőkbe burkolva nem esett baja)
A délelőtti időpontnak hála a kilátás jóval látványosabb volt, így fentről is sok szép fotót tudtunk készíteni.
A leszállás után kis csapatunk három részre oszlott, Erikáékat már várták, Laura suliba ment, mi pedig Irénkével be a szalonba, mert már nagyon régóta szeretett volna porcelán virágokat és az elmúlt 6 nap után igazán nem is tudott volna olyat kérni, amit ne teljesítettem volna örömmel.
Szerdán reggel mentem érte, hogy kivigyem a reptérre és megkezdje egy héten belül a 4. repülőútját, ahol nagy örömére sikerült megint ablak mellé ülnie, hogy végre ő is haza érhessen a hosszú út után.
Nagyon köszönöm a gyakorlásban nyújtott segítséget Briginek, Fruzsinak, Líviának, Mártinak, Szilvinek, Zsófinak és Zsuzsának.
Nagyon hálás vagyok a verseny modelleimnek, Irénkének és Laurának a gyönyörű kezükért, a türelmükért, segítségükért és a bíztató szavakért akkor, amikor nagyon szükségem volt rájuk … 🙂 Puszillak titeket! 🙂
Köszönöm a Perfect Nailsnek, hogy lehetővé tette számomra a versenyen való részvételt és hogy segítséget nyújtott a felkészülésben.
Köszönöm Vikinek, Áginak és Klaudiának a szervezésben nyújtott sok-sok segítséget.
És nem utolsó sorban köszönöm a férjemnek, hogy most is, mint eddig mindig mellettem állt, elviselt a stresszes utolsó napokban és hogy annyira drukkolt nekem 🙂