A düsseldorfi Világbajnokságra az őszi Moszi-s versenyen lehet kvalifikálni és a két kategóriában (zselé és porcelán) 1-1 versenyző képviselheti az országát.
Tavaly decemberben a zselés versenyszámot sikerült megnyernem így Düsseldorfban is ezzel indulhattam.
A körmös pályafutásomban januártól nagy változás volt, hogy a Perfect Nails-el dolgozom együtt így nagy izgalommal kezdtem meg a gyakorlást az új anyagokkal, hogy kiválasszam a versenyhez legmegfelelőbbeket.
A felkészülésben most is sok modell volt a segítségemre így most is jól be tudtam osztani, hogy kinek mikorra kell jönnie. Az elején még volt egy kis dilemmám, hogy épített technikával vagy tippel induljak, de mivel az utolsó müncheni Európabajnokságon tippel indultam, ami jól is sikerült és meg is szoktam a tippel való versenymunkát, ezért végül e mellett döntöttem. Ezután már nem volt más tennivaló, mint tökéletesíteni a körmöket úgy, hogy az időbe is beleférjek.
A müncheni versennyel ellentétben a szervezést itt magunknak kell megoldani, így már jó előre lefoglaltuk a szállást, megkötöttük a biztosításokat és megterveztük az utazást.
Düsseldorf kb. 1200km-re fekszik Budapesttől, ezért úgy szerveztük, hogy csütörtökön éjfél körül indulni tudjunk, így terveink szerint kb. 15 óra magasságára tettük az érkezést.
Az indulással nem is volt probléma, hajnali ¼ 1-kor csöngettünk Szilviékél és nekiindultunk a hosszú és fárasztónak ígérkező útnak.
Amint kiértünk a városból a monoton autópálya hatására Szilvivel együtt szinte rögtön elaludtunk így a Párom magára maradt a sötét éjszakában.
Néha felébredtem, de inkább gyorsan vissza is aludtam, mert Ausztriában a hegyek között kapott minket el vihar ami dobálta az autót az amúgy is kanyargós utakon ezért úgy döntöttem, hogy jobb ha ezt nem látom. Ahogy hajnalodott az eső is alább hagyott, de a csúnya fekete felhők még maradtak, de drukkoltunk, hogy az előrejelzésnek megfelelően hétvégére jó időnk legyen. Megállónak Würzburg-ot választottuk, ahol a Dóm és egy ötszáz éves híd várta, hogy meglátogassuk, közben pedig folyamatosan csábítottak a kellemes illatok az éppen akkor nyitó, szinte minden sarkon lévő pékségekből. Az autó azonban dugig volt szendvicsekkel, keksszel és gyümölccsel, ellenálltunk a kísértésnek és inkább csak nézegettük őket.
Würzburg kellemes benyomást tett ránk és még órákig el tudtunk volna nézelődni a szép óvárosban, de sajnos mennünk kellett tovább.
Düsseldorfban az a jó, hogy Pesten felmegyünk az autópályára és a szállástól kb. 3 km-re lejövünk, ugyanakkor az autópálya egyhangúsága kissé unalmassá teszi az utat. Egy ideig gyönyörködtünk a szép hegyekben és kis falucskákban, de hamar elnyomott újra az álom.
Már közel éreztük magunkat a célhoz, kb. 25 km volt még hátra, amikor az információs táblákon megjelent a dugó – 4km felirat. Először optimisták voltunk, kisebb torlódás nem lesz gond, de amikor 1 km-t fél óra alatt, lépésben tettünk meg, akkor próbáltunk kreatívak lenni és lejöttünk az autópályáról és gps-el hadakozva nagyjából tartottuk az irányt de igyekeztünk elkerülni azt a bizonyos pályaszakaszt még legalább 3-4 km-ig. Nagyrészt sikerrel is jártunk, belefutottunk egy másik dugóba, de ott néhány perc alatt keresztüljutottunk és így délután 4 órára megérkeztünk a szállodához.
Gyors lepakolás után elmentünk, hogy megnézzük a verseny helyszínét, hogy másnap reggel kb. mennyi idő alatt tudunk odajutni és hol tudunk majd parkolni.
Miután visszaértünk a felfedező útról, nekiálltam leszedni Szilvi körmeit és még kipróbáltam az útközben kigondolt technikát, de végül úgy döntöttem, hogy nem változtatok az eredeti stratégiámon, majd a következő gyakorlásoknál már az új szerint fogok dolgozni.
Az éjszaka gyorsan eltelt és izgatottan mentünk le reggelizni, hogy legalább néhány falat legyen bennünk és indultunk is a csarnokrengetegbe, ahol a versenyt rendezték.
A rendezvénynek helyet adó 6 csarnok közül idén a körmös részleg a 11-es és 12-es épületben kapott helyet, ahol könnyen megtaláltuk a versenyterületet.
Miután elfoglaltuk a helyünket és kipakoltunk, ismét megkaptam a piros-fehér-zöld zászlót, majd mindenkinek átnézték a felszerelését, hogy nincs-e semmi olyan anyag vagy eszköz, amit nem lehet használni a versenyen. Elég sok mindent koboztak el, nagyrészt preparált tipeket, sablonokat, más márkájú körömlakkot.
Az értékelési szempontokat részletesen ismertették, ahol kellett, ott ábrákkal elmagyarázták, hogy mindenki megértse, hogy mik az elvárások és a zsűri hogyan és mit fog pontozni.
Kis csúszással megkezdtük a versenyt és mint szokásosan, akármennyit is gyakorlok, mindig kijön olyan hiba a versenyen, amivel még addig nem találkoztam. Most valahogy mindkét hüvelykujjra sikerült egy kicsit rosszabbul felragasztanom a tipet és ahogy közeledtünk a verseny vége felé, egyre rosszabbnak láttam a két hüvelykujjat és egyre szebbnek a többit. Mivel nagyon jól belefértem az időbe, ezért az utolsó 1-2 percben amennyit tudtam, igyekeztem eltüntetni a hibából, de valahogy mégis úgy álltam fel az asztaltóll, hogy a két hüvelyket sajnos elrontottam, így még kevésbé tudtam megítélni a várható eredményt, mint általában.
Minél közelebb kerültünk az eredményhirdetéshez, annál inkább lehangolódtam és annál rosszabbnak éreztem a munkámat.
Amíg vártuk, hogy ½ 5 legyen, körbejártuk a csarnokot és vásároltam néhány apróságot, majd ¼ 5 körül az eredményhirdetés helyszínén elfoglaltuk a helyünket.
A zsűri bemutatásával kezdtünk, minden zsűritag mondott néhány szót magáról, majd a főszervező, Tina Werle megköszönte a stábtagok munkáját majd bejelentette, hogy 12 év után visszavonul a versenyektől és egy saját jógaiskolát nyit, új életet kezd. Ezt nem csak a kollégái, hanem mi is nagyon sajnáljuk, Tinához bármikor fordulhattam kérdéssel a verseny egészével vagy a szempontokkal kapcsolatban, mindig nagyon készségesen válaszolt, kint is mindent megtett azért, hogy kényelmesen és megfelelő körülmények között tudjunk dolgozni. Nagyon sajnálom, hogy nem találkozunk többet, de az elköszönésével együtt be is mutatta a helyét átvevő két új szervezőt, akik már most is segítették a munkánkat és a látottak alapján a jövőben is jó kezekben leszünk.
Ezután minden versenyzőt felhívtak a színpadra és egy nagyon kedves gesztus volt, hogy a japán versenyzőnél 1 perc néma csenddel emlékeztünk a közelmúltban történt tragédia áldozataira.
Ezután kezdődött a dobogósok kihirdetése.
Harmadik helyezettként nagy meglepetésemre a német Frank Schaberle-t szólították, akit én nagy esélyesnek gondoltam, mert régóta versenyez zselével és nem csak jó eredményeket, de nagyon szép munkákat is mutathat fel.
Miután Tina elmondta, hogy a harmadik és második helyezett között több, mint 30 pont volt a különbség, szinte biztosra vettem, hogy sajnos nem sikerült a dobogóra kerülnöm és szinte el sem hittem, amikor második helyezettként engem szólítottak.
Nagyon boldog voltam, és nem csak azért, mert a monaco-i 3. helyem után sikerült javítanom egyet, hanem azért is, mert az elrontott hüvelyujjak ellenére is nagyon jó eredményt értem el.
Az első helyezett egy litván lány lett és amikor megtudtam, hogy 5 pont volt köztünk a különbség, akkor egyszerre voltam bosszús, mert ha a hüvelykujjakat sikerül jól elkészítenem, akkor meglett volna az első hely, ugyanakkor nagyon örültem annak, hogy ezek szerint bennem van a lehetőség és ha legközelebb nem követek el nagyobb hibát, akkor sikerülhet az aranyérem.
Bár előzőleg mondtam Szilvinek, hogyha sikerül jó helyezést elérnünk, akkor számítson rá, hogy percekig fogják fotózni a kezét, de arra még ő sem számított, hogy 15-20 percig a két kezét 4 irányba fogják húzni és minden oldalról fotózni akarják majd.
Büszkeséggel töltött el, amikor Trang odahozta az egyik tanítványát és nemcsak nagyon megdicsérte a munkámat, de percekig mutogatta neki különböző irányból, hogy milyet kell majd legközelebb csinálnia.
A szállodába menet megterveztük, hogy a szép eredményt hol ünnepeljük meg, a választásunk a már kipróbált Steak house-ra esett, ahol egy finom steak-el, salátával és héjas burgonyával ünnepeltünk és a piros-fehér kockás terítőn mégegy utolsó fotót készítettünk a díjnyertes körmökről, mielőtt lerövidítettem volna.
A fárasztó nap után ismét gyorsan elaludtunk és másnap már felszabadultan látogathattunk ki a kiállításra vásárolni még néhány dolgot és szurkolni Gabónak, aki vasárnap porcelánnal versenyzett.
Az eredményhirdetésig hátralévő időt még egy kis városnézésre használtuk fel majd ¼ 5 felé ismég a színpadnál várakoztunk és izgultunk az aznapi eredmények miatt. Az eredményhirdetés menete ugyanaz volt, azok miatt, akik előző nap esetleg nem voltak ott. Ismét bemutatkozott a zsűri, ismét most már véglegesen elköszönt Tina, aki a kollégáitól kapott egy csoportképet és mellé néhány kedves üdvözletet, amit a jógaiskola falára kiakaszthat, majd következett a legizgalmasabb rész, a dobogósok kihirdetése.
3. orosz, 2. svéd az első helyezett pedig Gabó lett, akinek ezúton is nagyon gratulálok.
Este még sétáltunk egy kicsit a városban, mivel még nem vettük meg az otthoniaknak a szuveníreket, ezért siettünk, hogy még nyitva találjuk a boltokat, de csalódnunk kellett: ott vasárnap minden üzlet zárva volt, még a sétálóutcában is, így egy kisebb séta után visszamentünk a hotelba és összepakoltunk a másnapi indulásra.
Reggel indulás előtt még beiktattunk egy kiadós reggelit, majd a belváros felé igyekeztünk, hogy az előző nap zárva talált üzletekben megvegyük a családnak szánt ajándékokat.
Közben Szilvivel betévedtünk néhány ruhaboltba és kihasználtuk az alkalmat, hogy Gáboraink névnapjaira beszerezzük az ajándékokat. Ezután sétára már nem nagyon volt időn, így visszamentünk az autóhoz és hazafelé vettük az irányt.
Most nem terveztünk hosszabb megállókat, csak néhány rövidebb pihenőt tartottunk, így felidézve az indulás pillanatait, hajnali fél 2 körül végül befordultunk Szilviék utcájába.
Ezúton is köszönöm a gyakorlások során segítséget nyújtó modelleimnek: Adriennek, Anettnek, Bettinek, Briginek, Laurának, Nikinek és Zsuzsának.
Hálás köszönetem Szilvinek, aki türelmesen viselte a cseppet sem rövid utazást, aki lankadatlan lelkesedéssel tűrte a percekig tartó fotózást és aki szinte még nálam is jobban örült a sikerünknek 🙂
És most is, a legnagyobb köszönet a páromnak jár, aki fáradhatatlanul vezetett, vezetett és vezetett és közben még arra is volt energiája, hogy a leglelkesebb szurkolóm legyen 🙂