Technikai tanfolyamok
A technikai továbbképzéseket azoknak ajánljuk, akik már elvégezték a szakmai alaptanfolyamot és még bizonytalanok a tudásukban, illetve azoknak, akik már dolgoznak, de visszatérő problémáik vannak és egy kicsit csiszolnának a tudásukon.
Emellett van néhány olyan téma, amelyet ajánlunk azoknak is, akik még tanulnak, éppen még végzik a szakmai alaptanfolyamot, de néhány ponton segítségre, plusz gyakorlásra lenne szükségük.
Mindegyik technikai tanfolyam kis csoportban folyik, amelynek során nagy szerepet kap a tanulókkal való egyéni foglalkozás.
A jelentkezés feltétele: Szakmai műkörömépítő bizonyítvány vagy folyamatban lévő alaptanfolyam
Érdeklődni és jelentkezni a konkrét képzés Érdeklődő űrlapját kitöltve vagy Darabos Évinél a 0630-284-1444-es telefonszámon vagy az eva.darabos@mukormos.hu email címen lehet.
A képzés elvégzéséről tanusítvány igényelhető.
Vélemény attól, aki már elvégezte valamelyik technikai tanfolyamunkat:
” Szia Évi!
Először is: rengeteget használt az okításod! A vendégeim – az a kevés, tudod, nem főállásban csinálom – észre is vették, magát a technikát, és a TARTÓSSÁGOT IS!!!
Tudtam, hogy hasznos lesz, de hogy ennyire??? 🙂
Köszönök mindent!
Melinda „
Darabos Éva Egyéni vállalkozó Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2026/000714